A liftben maradtunk...

Még most is teljesen kész vagyok tőle. Ismeritek azt az érzést, amikor egész nap érzed a melóban, hogy valaki kerülget? Van nálunk egy srác a logisztikán, eddig csak köszöntünk, de ma a liftnél beállt mellém. Nem az a nyomulós fajta, de úgy végigmért abban a szűk szoknyámban, hogy rögtön éreztem: ebből baj lesz.
Beszálltunk, megnyomtam a gombot, erre a szar pont a negyediknél rándult egyet és megállt. Sötét lett, csak a vészfény égett, az a szexi vöröses izé. Megkérdeztem, hogy most mi van, erre csak annyit mondott rekedten: „Most az van, hogy végre egyedül vagyunk.”
Esküszöm, nem volt duma. Megfordított és nekiszorított a hideg falnak. A haja vizes volt az esőtől, az illata meg... tiszta tesztoszteron. Durván a hajamba markolt, hátrahúzta a fejem, és úgy megcsókolt, hogy majdnem elájultam. Nem volt finomkodás, éreztem rajta, hogy majd megőrül értem.
A keze rögtön felment a combomra, és konkrétan feltépte rajtam a szoknyát. Meg se kérdezte, akarom-e, csak kiszabadította magát a gatyájából és egy mozdulattal felkapott. Ahogy behatolt, akkorát sikítottam a zárt kabinban, hogy biztos hallották a folyosón is, de pont nem érdekelt. Brutális volt.
Olyan vadul csinálta, hogy a hátam folyamatosan csattant a fémfalon, minden egyes lökésénél éreztem, ahogy feszül bennem minden. Nem volt romantika, csak a nyers vágy, meg a lihegése a nyakamban. Mire újra elindult a lift, én már csak kapaszkodtam belé, mint egy rongybaba, és csak arra tudtam gondolni, hogy remélem, soha nem érünk fel a nyolcadikra.